Tanulj meg angolul a neten!
 
 A videók, képek, feladatok, lépésenként juttatnak el a célodig.
 
Kattints ide, és próbáld ki ingyen.

Bejelentés








Szavazás






Kedves Horgásztárs!

Csapatunk létrehozását tulajdonképpen 2009 végén határoztuk el, abszolút mértékben szórakoztató, kulturális és hobbi célzattal.

Az elmúlt jó pár esztendőben is jellemző volt ránk, hogy együtt, előre jól megszervezett körülmények között keltünk a halak felkutatására, ebből kifolyólag (mivel még névvel nem rendelkezett a csapat) úgy határoztunk, hogy Hullámszörny Team néven folytatjuk horgász pályafutásunkat.

Oldalunkat teljes mértékben a mindenféle horgászmódszert kedvelő sporttársak miatt hoztuk létre (és persze saját örömünk kielégítése is közrejátszott) azzal a célzattal, hogy itt majd meg tudjuk osztani egymással a tapasztalatokat, technikákat, valamint be tudjuk mutatni az egyes horgásztavak jellemzőit, és nem utolsó sorban tanító célzattal mindazoknak az „újonc” horgásztársaknak, akik még csak most kezdenek barátkozni e csodálatos kikapcsolódási lehetőséggel. Az oldal folyamatos frissítéseken esik át, ezért néha egy-két link, vagy hivatkozás nem elérhető, de ahogy időnk engedi próbáljuk maximálisan kielégíteni az ide látogatók igényeit.

Záró szösszenetként, engedjétek meg, hogy jó csemegézést kívánjak Nektek a honlapunkon, amennyiben bármilyen észrevételeitek van, ne habozzatok megosztani azt velünk. A kritika ránk amúgy is építő jelleggel hat, szóval szívesen fogadunk minden kommentet.

Görbüljön!

Hullámszörny Team











Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
25 felzárkóztató angol nyelvlecke kezdőknek és újrakezdőknek!

Most teljesen ingyen!